A céhekről
A középkorban, a Kárpát-medence nyugati részén, Erdélyben, és a Felvidéken a mesterségeket űző termelő, vagy kézmíves iparosok, és kereskedők érdekvédelmi szervezetei voltak a céhek. A céhek kiváltságleveleiben szerepelt a működési alapszabály, amely részletesen meghatározta a céh vezetőinek, és a céhtagok jogait, és kötelezettségeit. A céh iratait, pénzét a céhládában tartották.
Jellegzetes, díszített céhkancsóból szolgálták fel a bort az összejöveteleiken, a legényavatáson, mesteravatáson. Szimbolizálta egyben, a tagság összetartozását. Híresek a Veszprémben készített céhkancsók. Karcolt, vagy domborműves edények, melyeken szimbólumok, védőszentek, datálásuk utalt a céh munkásságára.
A céhek életében szerepet játszott egyházi, és szociális tevékenység is. Tagdíjat szedtek, melyből gondoskodtak özvegyekről, árvákról, betegekről. A céhtagságnak szigorú feltételei voltak. A tanuló, az inasévek letelte után a legénnyé avatással kötődött a céhhez, majd az utána kötelező 3 éves szakmai vándorút során kellett ismereteket szereznie más műhelyekben. Ez idő alatt általában valamilyen szinten elsajátították az európai kereskedelmi nyelvet a németet is. A vándorlás után készítette el a mesterremekét, amely elfogadása után céhlevelet kapott, és a céh beavatott tagja, mester lett, mely által a céh gazdasági, és szociális előnyeit is bírta. A céh meghatározta az árakat, a minőséget és az egyéb feltételeket, így nem volt verseny. Az összes munkafolyamatot egy ember, a mester végzi.
Azokat, akik nem léptek be a céhes keretek közé, és önállóan dolgoztak kontároknak, vagy himpelléreknek hívták. Minden céhlevél felhívta a mestereket a kontárok, azaz a céhen kívüli kézművesek elleni fellépésre. Vásárokon nem vehettek részt, nem alkalmazhatták őket. Képzettségük nem érte el a céhes kereteken belül működő mesterek szakmai tudását. A Fuser , – fuserálni, nem szakemberi módon elkészíteni valamit, német eredetű szó, mely 1615 óta követhető nyelvünkben.
Nagyon érdekes, hogy a fazekasok, a külföldön tanultakat (technikák, díszítmény, anyaghasználat) nem építhették be a céh, és a vidék hagyományos, és megszokott formáiba.
A török hódoltság megtépázta a céhéletet, és visszavetette azt. A Kárpát-medence egy geopolitikai határsávként működött, magyarországi védelme viszont a nyugat-európai fejlődést a mesterségek minden területen előre mozdította. Franciaországban ezen időkben már általánosan használták a tárgyak sokszorosításához a negatív formákat. A hitük miatt üldözött, és Magyarországon letelepülő habánok hozták magukkal nyugatról a technikai újításokat, de tudásukat a céhek tartózkodó szakmaisága nem engedte beépíteni. 
Az újítástól való félelem, és idegenkedés nehézségeket emelt a haladás útjába. A 19.század közepére a céhrendszer a fejlődést gátló, elavult rendszerré vált, amely a terebélyesedő szabadkereskedelem útjába állt. Az árutermelés fejlődésével és az ipari termelés kibontakozásával szerepük fokozatosan hanyatlott.
A Kiegyezés kora rendelkezett a céhek felszámolásáról, és kényszerítette őket Ipartestületekbe.
